Tisztelt Stratégiai Irányító Csoport!
A tárgyi projekt előrehaladásáról, jelenlegi helyzetéről és további feladatairól a menedzsment nevében az alábbi jelentést teszem.
1. Tapasztalatcsere
1.1. A tapasztalatcsere keretében két tanulmányútra került sor.
Belföldi tanulmányút Vasszécsénybe, ahol a Magyarországon működő foglalkoztatási paktumok tapasztalatait mutatták be a paktumok megalakítói és működtetői.
Külföldi tanulmányút Svédországba, Stockholmba és Örebro megyébe, ahol a Svéd Munkaügyi Minisztérium és a Megyei Önkormányzati és Munkaügyi vezetők adtak tájékoztatást a svéd foglalkoztatási és szakképzési helyzetről. Tanulmányutak résztvevői: A foglalkoztatási projekt megvalósításában közreműködő szakértők, és a projekt megvalósítását elősegítő kistérségi vezetők
1.2. Workshop – A Neogradiensis Eurorégió keretében a Szlovák partnerekkel kétoldalú tájékoztatóra került sor 2006. április 19.-én a munkaügyi helyzetről, illetve magyar oldalról a projektről.
2. A foglalkoztatási stratégia előkészítés
2.1. Három helyzetértékelő tanulmány készült
Gazdálkodói igények feltárása – készült kérdőíves felmérés alapján (450 megkeresés)
Készítette: megbízási szerződés keretében a Contact Point Bt., Mészáros József
Szakképzési helyzetértékelés – készült a szakképző intézménnyel feltérképezése alapján.
Készítette: a Nógrádi Gazdaságfejlesztő Kht., Telekné Dézsi Piroska.
Gazdasági és Munkaerőpiaci helyzetértékelés – készült a megyei és kistérségi dokumentumok és adatgyűjtés alapján.
Készítette: a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht., Szabó Kálmán.
A három tanulmányt megvitatták a Nógrád Megyei Munkaügyi Tanács, a Nógrád Gazdaságáért Egyesület, a Megye Önkormányzati és Kistérségi vezetői, a települések önkormányzatainak, továbbá a kamarai és munkaügyi kirendeltségeinek képviselői.
2.2. Helyzetértékelés összefoglaló tanulmány – készült a három alapdokumentum és a szakértői vitákon elhangzottak figyelembe vételével.
3. Foglalkoztatási stratégia összeállítása
3.1. Analízis munkarész keretében felmérésre kerültek a szakképzési feszültségpontok, és összeállításra került a foglalkoztatási és gazdasági SWOT elemzés, melyeket a projektmenedzsment és a kistérségi egyeztető fórumok is megvitattak, valamint kialakították a kistérségi SWOT elemzéseket.
Az analízis munkarészeit véleményezte a Nógrád Gazdaságáért Egyesület.
3.2. Összeállításra került a foglalkoztatási stratégia vitaanyaga, mely észrevételezésre megküldésre került a pályázati partnerek felé. A belső egyeztetéseket követően, a stratégiai dokumentumot megvitatta a Nógrád Gazdaságáért Egyesület, a Nógrád megyei Agrárkamara Elnöksége, a Nógrád Megyei Munkaügyi Tanács, a Nógrád Megyei Közoktatási Alapítvány Kuratóriuma és a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács. A vélemények figyelembevételével összeállított dokumentum jelen ülésen kerül jóváhagyásra, előterjesztésre.
4. Foglalkoztatási paktumok megkötése
4.1. Megállapodások előkészítése kertében a hálózatépítést minden kistérségben a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ szervezete. Összesen három-három találkozóra került sor.
Az első találkozók 2006. április 6-20. között voltak, amelyeken megtörtént a programismertetés és a hálózati partnerek bevonására javaslatokat gyűjtöttek össze.
A második találkozások 2006. április 25. – 2005. május 16. között voltak, ahol az összefoglaló helyzetértékelési dokumentumot vitatták meg és sor került javaslatok megfogalmazására is.
A harmadik találkozásokon 2006. május végéig a megállapodás-tervezet és a működési szabályzat-tervezet megvitatása, a SWOT analízisek megvitatása, illetve kialakítása, valamint a paktumok aláírásának előkészítése történt meg.
4.2. Foglalkoztatási megállapodások megkötésére 2006. június hónap végén – július elején került sor. Mind a hat kistérségben megalakultak a foglalkoztatási paktumok, melyeken közel 200-an rögzítették együttműködési szándékukat.
4.3. A kistérségi paktumok működése az előkészítő munkákat követően 2006. november hónapban kezdődött. Megalakultak a Paktumok Irányító Csoportjai, melyek megválasztották vezetőjüket, elfogadták a működési szabályzatukat és ügyrendjüket, kiválasztották a menedzser szervezetet.
Minden paktum megtartotta az első foglalkoztatási fórumot is, ahol a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási lehetőségeit vitatták meg.
5. Nyilvánosság:
A program során a legszélesebb nyilvánosságot biztosítjuk. Az eseményekről a nyomtatott és elektronikus médiát folyamatosan tájékoztattuk. Megjelent négy hírlevél. A honlapon valamennyi dokumentum hozzáférhető.
6. További feladatok:
6.1 A megyei foglakoztatási stratégiai dokumentum elfogadása – jóváhagyó a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács.
6.2 A kistérségi foglalkoztatási paktumok működtetése, irányító csoport ülések és foglalkoztatási fórumok tartása.
6.3 Program és projektjavaslatok összeállítása kistérségenként 1-1.
6.4 Záró dokumentum és ajánlások előkészítése.
6.5 Programzáró konferencia tartása.
Javasolt helyszín: Szécsény
Időpont: 2007. április 25.
Kérem a Tisztelt Irányító Csoportot, hogy a jelentést fogadja el.
Salgótarján, 2007. február 22.
Tisztelettel:
Aradiné Oravecz Éva
ügyvezető igazgató



