Keresés
Naptár
előzőkövetkező2010. szept.
HKSzCsPSzV
12345
6789101112
13141516171819
202122232425
2627282930
Utolsó 20 hír

Megváltozott munkaképességűek segítése

Címkék: újságcikk, megváltozott munkaképességűek, nógrád megyei hírlap.

Egy megállapodásra is igaz, hogy annyit ér, amennyit a tervekből meg tudnak valósítani. A továbblépés állomásaként szervezte meg a munkaügyi központ kirendeltsége azt a tanácskozást, mely során szó esett a megváltozott munkaképességűek helyzetéről és támogatásuk lehetőségeiről. A konferencia bevezető előadását Seresné Győri Ibolya, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ humánpolitikai osztályvezetője tartotta a rehabilitáció, a támogatások, s várható változásaik témakörében.

A foglalkoztatási rehabilitáció célja, hogy a megvált munkaképességűek a társadalom teljes értékű tagjainak érezhessék magukat. A segítségnyújtást megnehezítik a társadalmi fogadókészség hiányosságai, az érintettek munkamotivációjának és képzettségének alacsony szintje.

Bár kétségtelen, hogy e tekintetben is sok teendő és lehetőség van Rétság térségében is, a felmérések adatai azt igazolják, hogy e tekintetben viszonylag jól áll a nógrádi határszélen fekvő kistérség. Míg Nógrád megye egészét tekintve a regisztrált álláskeresők között 6,4 százalék a megváltozott munkaképességűek aránya (az országos arány 5,6 százalék), addig a rétsági térségben ez mindössze a 2,5 százalékot tesz ki.

A hátrányokkal küszködőkre való odafigyelésnek jó példáit szolgálják a munkaügyi kirendeltségek, hol szinte mindenütt megoldott a fizikai és az információs-kommunikációs akadálymentesítés. Kivétel ez alól a jelenlegi rétsági kirendeltség, de már itt is megkezdődött az új, s immár az ebbeli igényeknek is megfelelő irodaközpont kialakítása.

A tanácskozás második részében létrehozták azt az irányító csoportot, mely a későbbiek során a foglalkoztatás terén jelentkező operatív feladatok ellátásában vállal szerepet. Az irányító csoport vezetőjének Mezőfi Zoltánt, Rétság polgármesterét, a többcélú kistérségi társulás elnökét választották meg.


Paktum a munkahelyekért

Címkék: újságcikk, bátonyterenye, balassagyarmat, népszabadság, nógrád, pásztó, rétság, salgótarján, szécsény.

A megyében több mint százötven szervezet képviseltette magát az ezekkel kapcsolatos megbeszéléseken. A megállapodások sorát nyitó Balassagyarmaton például negyvennyolc civil szervezet, önkormányzat, vállalkozás, illetve képző intézmény képviselője látta el kézjegyével a helyi, kistérségi célokat és feladatokat összefoglaló együttműködési szerződést. Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: a megállapodásokkal a foglalkoztatási helyzet javításán túl a szakképzésnek a munkaerő-piaci igényekhez való igazítását és a nógrádi térség hátrányos helyzetének mérséklését célozták meg.

Az együttműködő partnerek szakértőkkel elemeztették a megyei foglalkoztatási helyzetet, erre építik majd a foglalkoztatási terveket. Ennek a tényfeltáró munkának köszönhetően kiderült, hogy Rétságon éppen olyan nyomasztó probléma a laktanya hasznosításának megoldatlansága, mint Salgótarjánban a diplomások elvándorlása, Bátonyterenyén a kényszervállalkozások tőkeszegénysége vagy a szécsényi térségben mért alacsony iskolázottsági szint: ott a munkavállaló korúak csaknem háromötöde legfeljebb nyolc általánossal rendelkezik.

Az Európai Unió kilencven helyi foglalkoztatási partnerséget támogat szerte a kontinensen. Magyarországi partnerségek létrehozására a regionális operatív program révén biztosított lehetőséget, és jövő májusig egymilliárd forint támogatást nyújt a foglalkoztatás bővítésével foglalkozó civil szervezetek megerősítéséhez, összesen 34 térségben. Az első foglalkoztatási paktum Vas megyében, a Kemenesalján született, ahol ennek hatására két éven belül három százalékkal csökkent a munkanélküliség.


Kistérségi paktumok a munkahelyekért

Címkék: újságcikk, bátonyterenye, balassagyarmat, nógrád megyei munkaügyi központ, nógrádi gazdaságfejlesztő kht, nkik hírlevél, pásztó, rétság, salgótarján, szécsény.

A megállapodások sorát nyitó Balassagyarmaton például 48 civil szervezet, önkormányzat, vállalkozás, illetve képző intézmény képviselője látta el kézjegyével a helyi, kistérségi célokat és feladatokat összefoglaló együttműködési szerződést. Összességében több mint másfélszáz szervezet vállalt aktív feladatot ennek a kamarai munkát is igénylő programnak a sikerre vitelében.

Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatója mindezzel kapcsolatosan elmondta: ezekkel az együttműködésekkel a foglalkoztatási helyzet javításán túl a szakképzés munkaerőpiaci igényekre szabását, valamint a térség hátrányos helyzetének mérséklését célozták meg. S hogy mekkora társadalmi igényét mutatkozik minderre? Azt jelzi, megyénkben több mint százötven szervezet képviseltette magát az ezekkel kapcsolatos megbeszéléseken.

Az együttműködő partnerek – köztük a kamara közhasznú társasága, a Nógrádi Gazdaságfejlesztő Kht., amely  - szakértőkkel elemeztették a megyei foglalkoztatási helyzetet, több száz gazdálkodó szervezetnél kérdőíves felmérést készíttettek, tanulmányban foglalták össze a térség szakképzési helyzetét, s erre építik majd a foglalkoztatási terveiket. Többek közt ennek a tényfeltáró munkának köszönhetően kiderült, hogy Pásztón ugyan elégedettek a postásképzéssel, csakhogy az önmagában nem tudja kiszolgálni a Mátra-aljai városban működő cégek igényeit. Kiderült az is, hogy Rétságon éppen olyan nyomasztó probléma a laktanya hasznosításának megoldatlansága, mint Salgótarjánban a diplomások elvándorlása, Bátonyterenyén a kényszervállalkozások tőkeszegénysége vagy a szécsényi térségében mért alacsony iskolázottsági szint: ott ugyanis a munkavállaló korúak közel 60%-a legfeljebb nyolc általánossal rendelkezik.

Az Európai Unió kilencven helyi foglalkoztatási partnerséget támogat szerte a kontinensen. Magyarországi partnerségek létrehozására a regionális operatív program révén biztosított lehetőséget és jövő év májusáig egy milliárd forint támogatást a foglalkoztatás-bővítéssel foglakozó civil szervezetek megerősítésére, összesen 34 térségben.

Az első ilyen típusú foglalkoztatási paktum Vas megyében, a Kemenesalján született, ott ennek hatására két éven belül 3%-kal csökkent a munkanélküliség és nőtt a beruházási kedv. Másütt is hasonló eredményekről számoltak már be, a haszon azonban többnyire közvetett, vagyis akkor jelentkezik, amikor együttműködő partnerek a későbbi közös pályázataik révén milliárd forintos többletforrásokat szereznek meg. Nógrádban most a kistérségi paktumokat aláírók hasonló változásokban reménykednek.


Foglalkoztatási fórum - Pásztó

Címkék: újságcikk, nógrád megyei hírlap, pásztó.

A rendezvényt Sisák Imre, Pásztó polgármestere, a Pásztói Többcélú Kistérségi Társulás elnöke nyitotta meg, köszöntötte a megjelenteket Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatója is. A szakmai előadást Szabó Kálmán rendszerfelelős tartotta.

A program fő célkitűzése, hogy Nógrád megyében – széles körű és tartalmas együttműködéssel – olyan foglalkoztatási stratégia fogalmazódjon meg, amely az országos átlagnál magasabb arányú és tartósan meglévő munkanélküliséget érdemben és eredményesen mérsékli.

Az anyag kapcsán tudni kell, hogy a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség mint pályázó, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ, valamint a Pásztói Többcélú Kistérségi Társulás további partnereivel a ROP 3.2.1 program keretében valósítja meg a „Nógrád megye foglalkoztatási stratégiájának kialakítása, térségi foglalkoztatási megállapodások létrehozása” című projektet.


Paktum a munkahelyekért

Címkék: újságcikk, munkahely, nógrád megyei hírlap, nógrád megyei munkaügyi központ, nógrádi gazdaságfejlesztő kht.

– Két tanulmányút lebonyolítása történt meg eddig – mondta Rázsó István, a Nógrádi Gazdaságfejlesztő Kht. szakembere. – Vas megyében a foglalkoztatási paktumok megkötése már megtörtént, a paktumok megalakítói és működtetői beszámoltak a tapasztalatokról. Kíváncsiak voltunk arra, hogy egy uniós országban mennyiben változott a foglalkoztatás, ezért a külföldi tanulmányutat Svédországba szerveztük: azért éppen ide, mert ott elég magas a foglalkoztatási szint és példamutató a munkakultúra. A svéd Munkaügyi Minisztérium, a megyei önkormányzati és munkaügyi vezetők tájékoztattak bennünket a svéd foglalkoztatási és szakképzési helyzetről.

A foglalkoztatási stratégia előkészítéséről Holles Miklós, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető igazgatója beszélt. Mint mondta, három helyzetértékelési tanulmány készült: a gazdálkodói igények feltárása, szakképzési helyzetértékelés, valamint gazdasági és munkaerő-piaci helyzetértékelés. Ennek nyomán készült egy helyzetértékelés-összefoglaló tanulmány, amelyet mind a hat kistérségben megvitattak.

A helyzetelemzésre támaszkodva készül egy analízis, amely magába foglalja a lehetőségeket, a veszélyeket, elkészül a szakképzésre vonatkozó feszültségpontok feltárása. Szólt arról, hogy a tervezés azért nem megy gyorsabban, mert meg kell várni az új kormányprogramot, a második nemzeti fejlesztési tervet, illetve erre alapozva a régió következő hétéves operatív programját. Ezek ismerete nélkül megalapozott megyei tanulmányt, fejlesztési programot nincs értelme készíteni.

A foglalkoztatási megállapodások előkészítéséről Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatója beszélt. Mint mondta, a program jelenleg a legfontosabb szakaszában van. Négy együttműködési rendezvény keretében tervezik a végső aláírást: áprilisban lezajlottak az alakuló ülések mind a hat kistérségben, ahová meghívták a gazdaság meghatározó szereplőit, akik kapcsolódhatnak a kistérségi foglalkoztatáspolitika tevékenységéhez.

Ismertették a programot, összegyűjtötték a javaslatokat a hálózati partnerek bevonására. A második ülésen a kistérség problémáit tárták fel, ehhez hasznos információt jelentett az elkészített helyzetelemzés. A harmadik ülés májusban zajlik: mind a hat kistérségben megfogalmazzák a fő célokat, kitörési pontokat, amely az adott kistérség legnagyobb gondjának megoldására keresi a választ. A negyedik rendezvény várhatóan júniusban zajlik majd: akkor történik meg a paktumok megkötése.


Stratégia és paktum a munkahelyekért

Címkék: újságcikk, munkahely, nógrád megyei hírlap, paktum, stratégia, uniós pályázat.

Egy éven belül mind a hat nógrádi kistérségben megszülethetnek azok a foglalkoztatási paktumok, amelyek a jövőben a képzésekre, a munkába állásra, a piacképes termékek, szolgáltatások megteremtésére egyaránt hatással lehetnek. Ezek konkrét tartalma várhatóan mindenütt más és más lesz, attól függően, hogy hol milyenek az adottságok és milyenek a kistérségek lehetőségei. Szakemberek abban egyetértenek, hogy megyei szinten foglalkoztatási stratégiára van szükség, s ennek ismeretében lehet eredményes megállapodásokat kötni. Ha úgy tetszik paktumokat, merthogy - egy Európa több országában már bevált modellt adaptálva - az egyezséget itt paktumként tartják számon. S ha a célhoz, vagyis a munkanélküliségi helyzet javításhoz mindez közelebb visz, akkor a piaci szereplők vállalják, hogy ők bizony paktumot kötnek.

Holles Miklós, az NMTÜ ügyvezető igazgatója a Regionális Fejlesztés Operatív Program által finanszírozott együttműködésről elmondta, hogy a stratégia kidolgozásában résztvevők hasznos tapasztalatokat szereztek Vas megyei és svédországi tanulmányútjuk során ahol – többek közt – speciális foglalkoztatási lehetőségeket tanulmányoztak, s a projekt keretében három tanulmány is készült, ami a helyzetelemzéssel a jövőbeni tennivalókat alapozza meg.

Kollektív bölcsesség

A projekt keretében készült tanulmányokat a pályázókon túl a Nógrád Megyei Munkaügyi Tanács és a Nógrád Gazdaságáért Egyesülés tagjai is megvitatták, továbbá a megye hat kistérségi vezetője a megyei területfejlesztési tanács ülésén találkozott a vitaanyagokkal, amiből most az észrevételeket beépítve egy szűkített összefoglaló készül. Ezt aztán újabb viták követik a kistérségekben, s végül a kollektív bölcsesség elvén születhet meg a foglalkoztatási stratégiai, amire aztán építeni lehet a szükséges megállapodásokat is. A gazdálkodó szervezetektől kérdőíves formában gyűjtötték össze az elemzéshez, illetve a foglalkoztatási stratégia megalkotásához szükséges információkat, a kérdezőbiztosok - a közbeszerzési eljárásban nyertes pályázó, a Contact Points Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. munkatársai – 450 cégnél végeztek felmérést. A keresleti oldal elemzésével párhuzamosan, a Nógrádi Gazdaságfejlesztő Kht. a szakképző iskolák és a felnőttképzést folytató intézmények jellemző adatai is feltérképezte, s most a tapasztalatokat egybevetheik a piac igényeivel. Közös érdek ugyanis az, hogy a szakképzés és a munkáltatói igényekhez közeledjen. Mindez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a megyénk foglalkoztatottsági helyzete érzékelhetően javuljon, vásárlóereje növekedjen.

Nógrád gazdaságáért

A napokban a legnagyobb szakmai és érdekképviseleti fórum, a Nógrád Gazdaságáért Egyesülés is megvitatta a munkaanyagokat, s ez alapján javasolja, hogy az előrelépés érdekében:élénkíteni kell a gazdaságot, be kell hozni új profilt, s meg kell erősíteni a régieket. Kívánatos hasznosítani a funkcióját vesztett üzemi épületeket, a mezőgazdaság számára értéktelen földterületeket pedig energiát adó növények telepítésére lehetne hasznosítani. Jobban meg kellene fizetni a termelő munkát, vissza kell állítani a munka becsületét. A fórum tagjainak meggyőződése, hogy ha a szakma magas szintű művelése biztos anyagi jövőt ígér, akkor az motiválja a pályaválasztást. Emelni kell ugyanakkor az oktatás színvonalát, kiemelve a gyakorlati oktatás fontosságát, s támogatási rendszer létesítésével segíteni kell, hogy a harminc éves kor alatt mindenkinek legyen elfoglaltsága. Ez lehetne egy hároméves program, melynél 100-50-25%-os támogatást javasolnak a gazdaság ismert szereplői.

A Nógrád Megyei Munkaügyi Tanács ülésén ismertették a Contact Pointsnak a társadalmi vita alapját képező összefoglaló tanulmányát, amihez adattárat és térképtárat is mellékeltek. Ezen az ülésen a munkavállalói oldal képviselői úgy értékelték, hogy a tanulmány hiteles képet ad a megye gazdasági állapotáról, foglalkoztatási helyzetéről. Megjegyezve, ugyanakkor, hogy Salgótarjánban igen magas számban vannak olyan roma fiatalok, akik még az általános iskolát sem fejezték be. Az ő megsegítésükre egy közbenső megoldásra lenne szükség. Olyanra, amivel rá lennének kényszerítve a tanulásra.
Az önkormányzati oldalról észrevételezték, hogy a gazdasági szerkezetátalakulás már a 80-as években megindult és mindmáig tart. A mai iparszerkezet gyökerei a XIX. század második felében erednek, a jövő viszont az, amit a rétsági TDK-nál is tapasztalhatunk: termékváltást követően a jövedelmezőség miatt keletre viszik az üzletet. Hasonló a helyzet, a Viessmann Bt-nél is, ők Erdélybe költöztetik az üzemüket. Fel kell arra készülnünk, hogy a nagyobb cégek a jövőben esetleg Ukrajnába, Romániába, Szlovákiába települnek.
A munkaadók azt szorgalmazták, hogy egészüljön ki a szakképzési anyag azzal a következtetéssel, hogy a megyében meg kell teremteni a műszaki felsőoktatás alapjait, a stratégia pedig térjen ki a Nemzeti Fejlesztési Terv II-vel való kapcsolódási pontokra is.

Fejlesztendő szakképzés

A fiatalok körében egyre magasabb a roma népesség aránya, s a szakképzés rendszerének fejlesztésében ennek a specifikumait is figyelembe kell venni. Forráskoordinációra, célirányos beruházás támogatásra, infrastruktúra fejlesztésre van szükség, s szükséges, hogy a befektetőket kormányzati szinten irányítsák a megyébe. Kétségek merültek fel azonban a regionalitással kapcsolatban, attól tartva, hogy a megyék közti régiós versenyben Nógrád hátrányos helyzetbe kerülhet. A gyengeségek között jelenjen meg, hogy a megye érdekérvényesítő képessége igen alacsony, s amennyiben megvalósul a régiós átalakítás ez a képesség még alacsonyabb lesz.

Megyénkben a foglalkoztatottak száma stagnál, a munkát keresőké viszont emelkedik, jelenleg 16 ezren keresnek állást. Igaz, ez a számadat azért is olyan magas, mert tartalmazza mindazokat, akik több éve elvesztették munkájukat, s akiket most képzésekkel megpróbálnak ismét a munkaerőpiacra visszahozni. Furcsa sajátossága ugyanis a jelenlegi munkaerőpiacnak, hogy miközben megyeszerte magas a munkanélküliség, a kis- és középvállalkozói szektorban a munkáltatók azt tapasztalják, hogy kevés a jó szakember, hiányzanak a „kékgallérosok”. Az építőiparban és a fémiparban sokkal több mesterre lenne szükség, de ma már egyre akár egy jó varrónőt is találni. Fő célkitűzés, hogy Nógrád megyében – széleskörű és tartalmas partneri együttműködéssel – olyan foglalkoztatási stratégia fogalmazódjon meg, amely az országos átlagnál magasabb arányú és tartósan meglévő munkanélküliséget érdemben és eredményesen mérsékli. A megyei területfejlesztési tanácsban a kistérségek vezetői megerősítették a szakmai testületek által megfogalmazottakat, többek közt azt, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a jövőben a roma fiatalok képzésére, a roma népesség munkaerőpiaci helyzetére. A stratégia kialakítása során számítanak a foglalkoztatást segítő partnerekre, a munkáltatókra, képzőkre, valamint az érdekképviseleti és civil szervezetekre, ugyanakkor a kistérségi vezetők is úgy látják, hogy érdemi javuláshoz csak fokozott kormányzati szerepvállalás vezethet.


Hogy halad a megyei foglalkoztatásfejlesztési program?

Címkék: újságcikk, nógrád, nógrád megyei hírlap, uniós pályázat.

Az elmúlt két és fél hónapban kevésbé látványos, ugyanakkor feltétlenül szükséges tevékenység folyt. Ennek keretében a munkadokumentumok kidolgozásra kerültek, amik szabályozzák például az adat- és információgyűjtést, a nyilvánosság folyamatos biztosításának rendjét stb.

Kiírtunk közbeszerzési pályázatokat, különböző szolgáltatásokra, illetve szakértői feladatok ellátására. Az elmúlt napokban, szakemberek 27 fős csoportja Vas megyében gyűjtött tapasztalatokat, az ott már korábban elkezdett munkáról.

Az olvasót érdekli, hogy mi is ennek a programnak a lényege, milyen eredmény várható tőle? Nógrád megyében az országos átlagot jóval meghaladó munkanélküliség ennek nyomán fog-e csökkenni?

A program legfontosabb célkitűzése, hogy a foglalkoztatottság bővüljön, kiemelten a pályakezdőkre, illetve a különösen veszélyeztetett csoportokra. A megkötendő foglalkoztatási megállapodások azonban ettől sokkal többről szólnak. A megállapodások lényege a folyamatos párbeszéd és az összefogás. Alapgondolata, hogy a helyi gondokat a helyi lehetőségek maximális kihasználásával kell megoldani. A megállapodások az önkormányzatok, civil szervezetek, képző intézmények, vállalkozók, gazdasági társaságok és kamarák részvételével kerülnek kidolgozásra. Fontos, hogy mindenki részese legyen, aki szerepet játszhat az adott térség foglalkoztatási helyzetének alakításában, hogy mindenki meg tudja jeleníteni érdekeit és javaslatait. A térségi foglalkoztatási megállapodás nem cél, hanem eszköz, melynek segítségével a képzést, át- és továbbképzést, vagy ha úgy tetszik a humánerőforrás-fejlesztés céljait összhangba lehet hozni az adott térség gazdaságfejlesztési törekvéseivel.

Említette, hogy Vas megyében már korábban indítottak ilyen programot. Mik a tapasztalatok?

Foglalkoztatási megállapodások, – vagy ahogy ott nevezik paktumok – megkötésének gondolata, az Európai Unióban fogalmazódott meg. Az 1997-ben megkötött amszterdami szerződés önálló foglalkoztatási fejezetet tartalmaz. Ezzel öszszefüggésben a területi foglalkoztatási együttműködések segítésére támogatási rendszert hoztak létre, illetve meghatározták a támogathatóság kritériumait. A következő években az EU tagállamaiban sorra születtek foglalkoztatási paktumok. Osztrák közvetítéssel jött létre 2002. május 3-án, a steiermark tartományi minta alapján, a Celldömölk székhelyű kemenesaljai kistérségi paktum. A keretmegállapodást közel hatvanan írták alá. Legfontosabb eredménynek tekintik, hogy rendszeresen egy asztalhoz ülteti a térség foglalkoztatáspolitikában érdekelt szereplőit, ezáltal biztosítva közöttük az információcserét. Konkrét eredmény, hogy Jánosházán megvalósult egy 20 fő megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását biztosító rehabilitációs foglalkoztató. Meghatározott igény alapján, korábbi munkanélkülieket képeztek át és így tudtak számukra elhelyezkedést biztosítani. A két példán is érzékelhető, hogy itt többről van szó, mint egy munkahelyteremtő vagy -megőrző projektről.

Mi a legközelebbi feladat?

Napokon belül kiválasztásra kerül az a szakértő cég, amelyik szervezésében legalább 800 munkáltatóval fogunk kapcsolatba kerülni. Részben az így szerzett információkra támaszkodva lehet megfogalmazni a problémákat, ami alapját képezi majd a készülő stratégiai tervnek. Ezzel párhuzamosan megkezdődnek minden kistérségben a partnerséget megalapozó munkamegbeszélések. Ezek sikere alapvetően befolyásolja a későbbi eredményeket. Nagy próbatétel lesz, hogy mennyire sikerül ehhez megnyerni a vállalkozókat, a civil szervezeteket, akiknek aktív részvétele nélkül el sem képzelhető eredményes munka.

Hangsúlyoznom kell, hogy e program fontos eleme a nyilvánosság, ezért köszönöm az érdeklődést és erre számítunk a jövőben is.


NógrádPaktum.hu - 2005-2010.

A programot az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja.

HEFOP R.O.P. OFA

Tárhely szolgáltatás, weblapkészítés: Winkler Informatika Kft.