A megállapodások sorát nyitó Balassagyarmaton például 48 civil szervezet, önkormányzat, vállalkozás, illetve képző intézmény képviselője látta el kézjegyével a helyi, kistérségi célokat és feladatokat összefoglaló együttműködési szerződést. Összességében több mint másfélszáz szervezet vállalt aktív feladatot ennek a kamarai munkát is igénylő programnak a sikerre vitelében.
Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatója mindezzel kapcsolatosan elmondta: ezekkel az együttműködésekkel a foglalkoztatási helyzet javításán túl a szakképzés munkaerőpiaci igényekre szabását, valamint a térség hátrányos helyzetének mérséklését célozták meg. S hogy mekkora társadalmi igényét mutatkozik minderre? Azt jelzi, megyénkben több mint százötven szervezet képviseltette magát az ezekkel kapcsolatos megbeszéléseken.
Az együttműködő partnerek – köztük a kamara közhasznú társasága, a Nógrádi Gazdaságfejlesztő Kht., amely - szakértőkkel elemeztették a megyei foglalkoztatási helyzetet, több száz gazdálkodó szervezetnél kérdőíves felmérést készíttettek, tanulmányban foglalták össze a térség szakképzési helyzetét, s erre építik majd a foglalkoztatási terveiket. Többek közt ennek a tényfeltáró munkának köszönhetően kiderült, hogy Pásztón ugyan elégedettek a postásképzéssel, csakhogy az önmagában nem tudja kiszolgálni a Mátra-aljai városban működő cégek igényeit. Kiderült az is, hogy Rétságon éppen olyan nyomasztó probléma a laktanya hasznosításának megoldatlansága, mint Salgótarjánban a diplomások elvándorlása, Bátonyterenyén a kényszervállalkozások tőkeszegénysége vagy a szécsényi térségében mért alacsony iskolázottsági szint: ott ugyanis a munkavállaló korúak közel 60%-a legfeljebb nyolc általánossal rendelkezik.
Az Európai Unió kilencven helyi foglalkoztatási partnerséget támogat szerte a kontinensen. Magyarországi partnerségek létrehozására a regionális operatív program révén biztosított lehetőséget és jövő év májusáig egy milliárd forint támogatást a foglalkoztatás-bővítéssel foglakozó civil szervezetek megerősítésére, összesen 34 térségben.
Az első ilyen típusú foglalkoztatási paktum Vas megyében, a Kemenesalján született, ott ennek hatására két éven belül 3%-kal csökkent a munkanélküliség és nőtt a beruházási kedv. Másütt is hasonló eredményekről számoltak már be, a haszon azonban többnyire közvetett, vagyis akkor jelentkezik, amikor együttműködő partnerek a későbbi közös pályázataik révén milliárd forintos többletforrásokat szereznek meg. Nógrádban most a kistérségi paktumokat aláírók hasonló változásokban reménykednek.



